Fülszöveg:
Romantikus könyv:Lakatos Levente:Aktus |
Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…
Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…
A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.
Romantikus könyv:Lakatos Levente:Aktus |
Először nagyon furcsa volt az író stílusa, a nézőpontok közötti folyamatos váltások is nagyon
zavartak, és beigazolódni látszottak az előítéleteim, amit nagyon sajnáltam. Az égvilágon semmi kedvem nem volt egy újabb könyvhöz, ami a szexen kívül semmi másról nem szól, és ezzel adja el magát. De ha ez így van, akkor miért is szeretik ennyien? A válaszra én magam is hamar rájöttem: azért, mert egyáltalán nem csak erről szól. Pár oldal kellett csak, és elkezdtem látni az összefüggéseket, elkezdtek érdekelni a szereplők és a sztori, és előbb-utóbb ahhoz a ponthoz is elértem, hogy nem tudtam letenni. Nem gondoltam volna, de mindig volt még egy utolsó utáni fejezet, nem volt könnyű abbahagyni. A cselekmény alapvetően két fő szálon fut, aminek köszönhetően két szerelmi háromszöget is kapunk: az egyik az Anna-Anton-Richárd, a másik a Laura-Róbert-Dávid- trió. Igen, általában már egy elnyúzott háromszögtől is feláll a szőr a hátamon- a sokszögekről már ne is beszéljünk-, nemhogy kettőtől! De jobban belegondolva Levente nem is nyúz semmit... Ha valaki ránéz a könyvre, nagy valószínűséggel azt gondolja, hogy nyúlik, mint a rétestészta, pedig ez nem így van. Néhol tényleg voltak (szerintem) felesleges, túlságosan hosszúra nyúlt leírások, túlmagyarázott dolgok, sőt, esetenként még ismétlések is, de ettől függetlenül végig pörgött a történet, ami egy 900 oldalas könyvnél azért nagy szó. Kicsit idegesített, amiért két szálon folyt a cselekmény, de csak azért, mert Antonék sztorija valamiért jobban érdekelt, és iszonyúan idegesítő volt, hogy minden második fejezetben visszatértünk Lauráékra, bár gondolom, nem csak nekem volt favoritom, szóval ezzel a "problémával" valószínűleg más is találkozott. Azt sem mondom, hogy utáltam volna Laurát, de ő számomra sokkal kevésbé tűnt realisztikusnak, és ezekben a részekben néha még a párbeszédeket is kicsit erőltetettebbeknek éreztem, de persze ízlések és pofonok. Anna és Anton ezzel szemben nagyon jól megformált karakterek, talán azért, mert a fiatalabb koruk révén lelkileg közelebb állnak az íróhoz, és könnyebben bele tudta magát képzelni a helyzetükbe. Az oké, hogy Levente ennyire egy húron pendült Antonnal, mert szerintem van köztük némi hasonlóság, de az, ahogyan női narrátorként írt, egyszerűen tényleg zseniális. Anna fejezetei alapján meg nem mondanám, hogy férfi a szerző, annyira hiteles és átélhető volt számomra is. Tökéletesen megjelentek a férfi-női gondolkodásmód közötti különbségek, Anton is igazi pasi volt, néha ugyanolyan forrófejű és meggondolatlan, mint ahogyan valószínűleg a való életben viselkedne bizonyos helyzetekben. Mint már említettem, számomra Lauráék voltak a kevésbé szimpatikus szereplők, mondhatni, egyáltalán nem nőttek a szívemhez, de ez egy teljesen szubjektív dolog, és engem is csak a könyv elején zavart. Ahogy kezdtek összegabalyodni a szálak, és megjött az igazi krimis hangulat, a "nyomozós" fejezeteket is nagyon élveztem, teljesen olyan érzésem volt, mintha leültem volna megnézni egy (jó hosszú) Castle-részt. Nagyon tetszett, hogy az író behozott egy gésás vonalat, itt tényleg nem csak arról volt szó, hogy "na, vajon ki a gyilkos?", engem igazából sokáig nem is nagyon érdekelt. Ez egy rendhagyó, gyakorlatilag fordított krimi, hiszen az első fejezethez képest az egész történet a múltban játszódik, és mivel a könyv 99%-ában még meg sem történt a haláleset, ez nem egy hagyományos "találjuk meg a bűnöst"-sztori, teljesen fordított logikára épít: egy másik ügy kapcsán előre felépíti a gyilkosság hátterét, előbb tudjuk meg a dolog miértjeit, mint hogy az valóban megtörténne. Nem azon tanakodunk, hogy vajon ki volt az a romlott, elmebeteg bűnöző, mint más krimiknél, hanem azon izgulunk, hogy vajon kiből lesz, és ez fontos különbség. Más thrillereknél a még anonim gyilkost azonnal elkönyveljük rosszként, de az Aktusnál ez lehetetlen. Igen, megismerjük a szereplőket, de ki az, akire azt mondhatnánk, hogy na, ő egy rossz ember, ő biztosan képes lenne ölni? A való életben sem feltétlenül van ilyen, egyszerűen csak egy tragédia és/vagy trauma hatására is rossz útra térhet valaki, elég, ha bekattan valami, és máris ott áll pisztollyal a kezében...
Romantikus könyv:Lakatos Levente:Aktus |
Romantikus könyv:Lakatos Levente:Aktus |