"Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?"
Ez egy olyan ifjúsági regény, amit minden felnőttnek is el kellene olvasnia.
Az első szó felütésével felcsendül az első dallam is. A regény minden mozzanatában ott a zene. Fontos eleme. Szinte minden szereplőnek köze van hozzá.
Miat és Adamet a zene iránti közös szenvedélyük hozta össze és olyan szerelemre találnak egymásban, ami az ő korukban igazán ritka.
Forman zenére alkotott. A történet során mindig pontosan megtudjuk, hogy a szereplők milyen zenét hallgatnak, vagy melyik együttes melyik számáról beszélgetnek. Az adott dal hangulatával megegyezik a cselekmény hangulata. Tökéletesen jellemzi az ott zajló érzelmeket. Én úgy olvastam el, ahogy közben az adott jeleneteknél, a hozzá választott dalt hallgattam. Egyszerűen leírhatatlan így a hatás, nem mintha zene nélkül nem lenne ütős, de ez dobott rajta még egy lapáttal.
A történet két idősíkon fut. A jelen a 17 éves Miával és a múlt, visszaemlékezések formájában. Ezek az emlék epizódok nem lineárisak, nem követik egymást időben. A közös bennük, hogy mindben a központi téma a SZERETET. Olyan mozzanatok, amik mikor megtörténtek Miával, még nem is biztos, hogy tudta, soha nem fogják elhagyni, hogy később mennyire fontosak lesznek és mindig emlékezni fog rájuk.
Végig az járt a fejemben: én vajon hogyan döntenék?
Romantikus könyv-Gayle Forman:If i stay-Ha maradnék |
Kedvenc idézet:
"Hiszen erről szól az egész, nem igaz? Hogy miként birkózunk meg a veszteségekkel. Mert a szeretet nem tud meghalni, nem tűnik el, nem halványul el. Addig nem, amíg fontos számodra."
A FILM ELŐZETESE:
A folytatas:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése