2015. március 29., vasárnap

Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom

Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Fülszöveg:

Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
"Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok. Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát. A mosolyát.
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem."


Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
 A könyvről mindenekelőtt azt jó tudni, hogy két nézőpontban íródott. Fejezetenként váltják Liam és Josie E/1-ben megélt gondolataik egymást. Amúgy nem szeretem az E/1-es írói stílust, mert erősen korlátozó hatásai vannak, és a közhiedelemmel ellentétben sokkal nehezebben kivitelezhető profi szinten, mint az E/3-as. Ha a főhős agytekervényeiben cikázó elmélkedési frázisok nem szimpatikusak az olvasónak, akkor abba belebukhat az egész történet. Ellenben ebben a könyvben mindkét fél furmányos ideái teret kapnak, így relatíve nem marad hiányérzete az olvasónak. Ez így határozottan nem rossz, bár én még mindig fenntartom, hogy nem ez a legjobb módja egy sztori kivitelezésének, de jelen esetben bőven elfogadható.

Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Ahogy kinyitottam a könyvet, szembesültem vele, hogy ez bizony egy sorozat része. ABeaumont-sorozat viszont szerencsére lazán összefüggő kötetekből áll, így külön-külön is olvashatók.
A második kötet, My Unexpected Forever valószínűleg hamarosan meg fog jelenni magyarul, az Ulpius-ház reklámjából legalábbis erre következtetek. Ez Harrison és Katelyn románcát meséli el, mert nekik is kijár a rózsaszín boldogságlufi. A harmadik könyv, Finding My Forever Liam másik zenésztársát is a romantika útjára küldi egy újabb bőrt lehúzva a témáról. Aztán van egy negyedik kötet is Finding My Way címmel, ami ha jól értelmezem a fülszöveget, egy visszatekintő könyv Liam rocksztárrá válásának útjáról. Lesz még egy ötödik rész is, My Kind of Forever, erről viszont még semmiféle információt nem találtam. Plusz Heidi McLaughlin írt egy kiegészítő novellát My Everything címmel, hogy Nick se maradjon pár nélkül.
Szép hosszú sorozat, nem igaz? Nos, nekem egy kötet ebből bőven elég volt. Sem a sztori, sem az író stílusa nem fogott meg annyira, hogy esélyt adjak a további romantikázásnak. Ez nem az én világom.


Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
A könyv folytatásai:
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Romantikus könyvek:Heidi McLaughlin: Örökké a csajom













Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék

Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék 


Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék
Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék

Nem így és nem ezt akarták.

És mégis.

Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.

Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket.

Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna. Jack és Cassie mindketten sérült lelkek. Egyikük úgy védi a szívét, hogy olyan gyorsan dobja a lányokat, mint a sportpályán a labdákat. Másikuk óvatosan visszahúzódik csigaházába, hogy ne kelljen újabb emberekben csalódva ismét összerakosgatnia darabokra hullott szívét. Mindkettejük célja, hogy szenvedélyükből - baseball és fotózás - karriert kovácsolhassanak. Aztán szépen elképzelt életük egyszer csak felborul, amikor összetalálkoznak, és képtelenek egymásnak ellenállni.

Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék
Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék

 A történet messze nem ér véget azzal, hogy Jacknek sikerül randira hívnia Cassiet, az csak a lavina szabadjára engedése volt a történetben. Attól a pillanattól kezdve, hogy Jack meglátta Cassiet neki vége volt és azt hiszem, hogy a törékeny lelkületű olvasóknak úgyszintén. Jack és a baseball két elválaszthatatlan dolog. Egy sikeres karrier előtt álló tehetség útját ismerheted meg, ha elolvasod a könyvet. Rengeteg bonyodalom kell számítani, ami nekem néha túl sok volt és kevésbé hihető, de az biztos, hogy nagyon élvezetes.
A történetben, minden benne van azokból az elemekből, amiktől egy romantikus lelkületű lány úgy érezze magát olvasás közben, mintha egy érzelmi viharba került sétahajóra szállt volna fel. Nem akarok spoilerezni, ezért nem sorolom fel, hogy a szerelem, szenvedély és megbocsátás mellett még mitől válik sokszínűvé, de azt garantálom, hogy leesett állal és a fejeteket fogva fogjátok szidni az írónőt, hogy így beletiport a lelki világotokba. Pontosan ezért volt jó olvasni, mert olvasás közben átélhettem azt, amire a való életben soha nem lett volna alkalmam. 

Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék
Romantikus könyvek:J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék

 A kettős szemszögnek köszönhetően Jack és Cassie karakterét is meg lehet ismerni. Mindketten bizalmatlanok, a párkapcsolatok terén tapasztalatlanok. 
 Cassie karaktere az elején kicsit megijesztett, túl magabiztosnak tűnt, de aztán valahogy megértette magát velem és kezdtem megkedvelni. Nem tudom miért, de ugyan ez történt velem a már említett Gyönyörű sorscsapásnál is, vagyis mind a kettőnél a női főszereplőt tartott legtovább megkedvelni. Cassie élete a fényképészet, amit sokszor tapasztalni lehet a történetben, mert amikor csak kedvenc gépe a kezébe került és a leírtak alapján ahogyan lencsevégre kapta a pillanatokat, attól tényleg hihetővé vált a tehetsége.

A romatikus könyv folytatásai: 


2015. március 28., szombat

Romantikus könyvek: Julie James: A Lot Like Love - Az a gyanúm, szerelem


Képtalálat a következőre: „az a gyanúm szerelem kepek”A nő nyugalomra vágyik. 
Egy milliárdos lányaként és a város legjobb borkereskedőjeként Jordan Rhodes állandó résztvevője az exkluzív chicagói partiknak. Ám a sors megáldotta egy felettébb zűrös ikertestvérrel is, aki miatt kénytelen segíteni az FBI-nak leleplezni a maffiának pénzt mosó közismert étteremtulajdonost. Ennek érdekében olyan kísérővel kell elmenni egy adománygyűjtő rendezvényre, akit a háta közepére sem kíván. 


A férfi teljesen másra gondol. 
Nick McCallnak, Chicago legjobb beépített ügynökének egyszerű a filozófiája: soha ne keveredj személyes kapcsolatba, különösen azzal ne, akivel együtt dolgozol! Csak az a baj, hogy Jordan Rhodes okos, gyönyörű és izgalmas is. Ők ketten minél hamarabb szeretnék megoldani azt a megbízatást, amely Jordan testvérének szabadulást, Nicknek pedig dicsőséget hozhat. Már csak azért is sietnének, mert öt percet sem bírnak ki parázs szópárbaj nélkül. 
Ám ami egyszerű megbízatásnak indul, az hirtelen kezd valami nagyon más lenni…



Képtalálat a következőre: „az a gyanúm szerelem kepek”Nick McCall az előző részben még nem szerepelt, mert több hónapig fedett ügynökként dolgozott. Amint lezárta az ügyet pár nap igazán megérdemelt szabadságot szeretett volna kivenni, hogy meglátogassa New Yorkban élő családját. Az időzítés is tökéletesre sikeredett, hiszen az olasz anyukájának 60. születésnapját is ezen a hétvégén ünneplték. Csakhogy amint belépett főnöke irodájába már tudta (idézem), hogy helyzet van. :) Bizony, a főnőke megkéri (olyan stílusban, amitől nem is tudná visszautasítani :D), hogy segédkezzen egy másik ügynöknek.
Seth Huxley első fedett ügynöki megbízásában nyomoz, és több hónapnyi munka után végre érzi, hogy hamarosan elég bizonyítéka lesz a letartoztatásokhoz. Egy pénzmosási ügyról van szó, amiben Nicknek annyi lenne eredetileg a dolga, hogy csak tanácsokat adjon az újoncnak.
Mivel a gyanúsított rajong a borokért, és egy exklúzív borkóstoló estet tart egyik éttermében, Huxley a résztvevők listájából Jordant tartja a legjobban esélyesnek arra, hogy segít nekik bejutni a partira.

Jordan és Nick között már első találkozásuk alkalmával elkezdenek pattogni a szikrák.

Csakhogy először épp az ellenségeskedés lángol fel közöttük, ami érthető is, mert téves módon előítéletek alapján néznek egymásra.

Nick nem kedveli a nőt, mert elkényeztetett, milliárdos apuka kedvencének tartja. Jordan pedig a férfi munkahelye miatt neheztel rá, mert pár hónappal ezelőtt a fivérét börtönbe zárták.


Képtalálat a következőre: „az a gyanúm szerelem kepek”

"– Szóval hogy megy manapság a bor üzletág? – törte meg a csendet.
Jordan visszafordította az arcát az ablaktól, a tekintetük a visszapillantó tükörben találkozott.

– Nem kell nekem tennie a szépet, McCall ügynök. Érzem, hogy ez nem megy önnek túl könnyen.

– Mit mondhatnék? Nem szeretem a kínos csendet – vonta meg a vállát Nick.

– Mi a véleménye a kínos beszélgetésekről? – cukkolta tovább Jordan.
Nicknek vissza kellett fognia a vigyorát. Jézusom, ez aztán a pimasz nő!"

Jordan a milliárdos lányoktól eltérően nem függ az apja vagyonától. Szülei arra nevelték, hogy találja fel magát a világban, gazdálkodjon saját vagyonából, amit saját munkájából keres meg. A nő rajong a borokért, a romantikáért. Tehetsége van a borok osztályozásában, eladásában egyaránt, ezért is sikeres saját üzlete a DeVine Cellars.

A történet legnagyobb része a téli, hideg és havas Chicagoban játszódik. De Napa völgy borászatait is bebarangolhatjuk olvasás közben Julie James-nek kösznhetően.
A könyvben feltűnnek a régi szereplők is, és újabbak is bővítik rajongásom listáját. :)
A könnyed humor, csípős beszólások, baráti csevegésekkel teszik szórakoztatóvá a könyvet a mellékszereplők.