2015. március 8., vasárnap

Romantikus könyvek: E.L. James- A szabadság ötven árnyalata

Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata
Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata

Romantikus könyvek: E.L.James -A szabadság ötven árnyalata 


Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket. Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe. Most mindenük megvan - szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását. Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie. De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei... Az Ötven árnyalat-trilógia harmadik kötete!



Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata
Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata


Mr. és Mrs. Grey immáron boldog házasságban élnek, ám Ana számára még mindig felfoghatatlan az a nagy gazdagság, ami szerető hitvesével jár. Christian próbálja őt elhalmozni minden földi jóval, s közben mindkettejük örömére, kényezteti ifjú asszonykáját. 
Nászútjuk alatt Mr. Ötven árnyalat irodájában gyújtogatás történik, s mire kénytelenek véget vetni a mézesheteknek, és visszatérni a valós világba, már nem csak a kiégett épületszárny miatt van okuk az aggodalomra. Ugyanis Ana régi főnöke, Jack Hyde bukkan fel a színen, aki mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen a Grey család tagjainak.   


Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata
Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata
  Kifejezetten tetszik, hogy annyi minden történt benne, hogy már most nem tudnám felsorolni, ami szerintem majd az újraolvasást is izgalmasabbá fogja tenni, egyik nagyobb cselekmény követi a másikat.
 Megint nagyobb mennyiségű történéssel bombázott bennünket az írónő, de imádom pont ezért. Nem volt időm olvasás közben unatkozni. Nem számított, hogy hol olvastam, akár buszon, egyetemen, magam a lakásban, mert kizártam a külvilágot, csak a könyv létezett számomra.
   Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire is szeretek olvasni, és teljesen elhanyagolható mások véleménye, mert mindenki maga kell eldöntse saját tapasztalatok alapján, hogy mi jó és mi nem. Én is csak egy ajánlót írok, nem többet. Szeretem, hogy szeretem a könyveket.. 

 Kedvenc idézeteim: 
"Megígérem, hogy hűségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek. Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk."


"Mindig azokat bántjuk meg a legjobban, akiket szeretünk."



Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata
Romantikus könyvek:E.L.James- A szabadság ötven árnyalata



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése